Diamond Lock váltózár termékismertető |
|
Diamond = Gyémánt. Tökéletes és kristálytiszta szerkezet Kevés dolog van a Földön, ami hasonló értéket képviselne. Autóba beépíthető váltózárunk megalkotásakor hasonló – értékmegőrző – megoldásra törekedtünk. Kemény és feltörhetetlen rendszert hoztunk létre. Az autólopások elleni egyik leghatékonyabb védelemmel ismerkedhet most meg. Íme a Diamond...
A gépjármű lopások folyamatosan emelkedő tendenciájának indokával, és a gépjármű biztonságtechnikai termékek kínálatának figyelembe vételével döntött vezetőségünk úgy, hogy a Sky Info Kft. tevékenységét a biztonságtechnika szakterületén kívánja folytatni. Döntésünket e piac felmérése mellett azon szakértői állásfoglalás is alátámasztotta, amely szerint az elektronikus riasztóberendezések önmagukban nem nyújtanak elengedő védelmet a lopásokkal szemben, a védelem hatékonyságát nagy mértékben növelik a mechanikus eszközök, ezen belül is a sebességváltó zárak. Elsőként vettük fel a kapcsolatot az e termékekre szakosodott dél-afrikai székhelyű Diamond Lock International Ltd-vel, és 2000-ben megállapodást kötöttünk a kizárólagos európai forgalmazói jog tekintetében. A Diamond Lock International Ltd. kifejezetten gépjárművek védelmét szolgáló biztonságtechnikai termékcsaládot fejleszt és gyárt. Az általuk elért eredményeket fémjelzi, hogy a Nissan South Africa autógyár gyári beszállítója, így valamennyi Nissan-modell Diamond Lock belső váltózárral felszerelve gördül ki az autógyár kapuján. A termékcsalád tagjai: belső- és külső sebességváltó zárak személy- és haszongépjárművekbe, motorkerékpár zárak, utánfutó- és lakókocsi zárak. Rövid távú célkitűzésünk elsőként az volt, hogy a fent említett termékcsalád tagjai közül a belső sebességváltó zárat, mint új terméket vezessük be a hazai piacon, tegyük ismertté valamennyi gépkocsi tulajdonos számára. Emellett beszerelő partnerekkel kötöttünk megállapodást és folyamatosan bővítjük beszerelőhálózatunkat. Tárgyalásokat folytatunk az egyes márkakereskedésekkel. A jelenlegi konkurens termékek piacát kb. 4-5 termék alkotja, amelyek néhány éve vannak jelen a gépjármű biztonságtechnika szakterületén. Az értékesítői és beszerelői hálózatunk kiépítése mellett kiemelt figyelmet szentelünk a megfelelő műszaki háttér meglétének is a folyamatos fejlesztés érdekében, hiszen a zár valamennyi autótípushoz alkalmazható. A termék piaci bevezetésétől napjainkig szinte valamennyi forgalmazott gépjármű típus tulajdonosa részéről egyre fokozottabb érdeklődés és vásárlói igény érkezik hozzánk. E tény is pozitív visszacsatolást jelent számunkra, üzleti vállalkozásunk sikerét illetően. Cégfilozófiánk részeként nem csupán állandó megrendelőinkkel, vásárlóinkkal alakítunk ki személyes kontaktust, hanem a beszerelést végző szakemberekkel is, amely lényeges eleme a műszaki fejlesztés folyamatának.További érdekes cikkek a diamond váltózár témakörben: |

A gépjármű lopások folyamatosan emelkedő tendenciájának indokával, és a gépjármű biztonságtechnikai termékek kínálatának figyelembe vételével döntött vezetőségünk úgy, hogy a Sky Info Kft. tevékenységét a biztonságtechnika szakterületén kívánja folytatni. Döntésünket e piac felmérése mellett azon szakértői állásfoglalás is alátámasztotta, amely szerint az elektronikus riasztóberendezések önmagukban nem nyújtanak elengedő védelmet a lopásokkal szemben, a védelem hatékonyságát nagy mértékben növelik a mechanikus eszközök, ezen belül is a sebességváltó zárak. Elsőként vettük fel a kapcsolatot az e termékekre szakosodott dél-afrikai székhelyű Diamond Lock International Ltd-vel, és 2000-ben megállapodást kötöttünk a kizárólagos európai forgalmazói jog tekintetében. A Diamond Lock International Ltd. kifejezetten gépjárművek védelmét szolgáló biztonságtechnikai termékcsaládot fejleszt és gyárt. Az általuk elért eredményeket fémjelzi, hogy a Nissan South Africa autógyár gyári beszállítója, így valamennyi Nissan-modell Diamond Lock belső váltózárral felszerelve gördül ki az autógyár kapuján. A termékcsalád tagjai: belső- és külső sebességváltó zárak személy- és haszongépjárművekbe, motorkerékpár zárak, utánfutó- és lakókocsi zárak. Rövid távú célkitűzésünk elsőként az volt, hogy a fent említett termékcsalád tagjai közül a belső sebességváltó zárat, mint új terméket vezessük be a hazai piacon, tegyük ismertté valamennyi gépkocsi tulajdonos számára. Emellett beszerelő partnerekkel kötöttünk megállapodást és folyamatosan bővítjük beszerelőhálózatunkat. Tárgyalásokat folytatunk az egyes márkakereskedésekkel. A jelenlegi konkurens termékek piacát kb. 4-5 termék alkotja, amelyek néhány éve vannak jelen a gépjármű biztonságtechnika szakterületén. Az értékesítői és beszerelői hálózatunk kiépítése mellett kiemelt figyelmet szentelünk a megfelelő műszaki háttér meglétének is a folyamatos fejlesztés érdekében, hiszen a zár valamennyi autótípushoz alkalmazható. A termék piaci bevezetésétől napjainkig szinte valamennyi forgalmazott gépjármű típus tulajdonosa részéről egyre fokozottabb érdeklődés és vásárlói igény érkezik hozzánk. E tény is pozitív visszacsatolást jelent számunkra, üzleti vállalkozásunk sikerét illetően. Cégfilozófiánk részeként nem csupán állandó megrendelőinkkel, vásárlóinkkal alakítunk ki személyes kontaktust, hanem a beszerelést végző szakemberekkel is, amely lényeges eleme a műszaki fejlesztés folyamatának.