Rólunk

Társaságunk, a Sky Info Kft. 1997-ben alakult. Akkori profilunknak megfelelően a cégcsoport illetve számos nagyobb partnerünk számítástechnikai hálózatának kiépítését, karbantartását végezte.

A gépjármű lopások folyamatosan emelkedő tendenciájának indokával, és a hazai gépjármű biztonságtechnikai termékek kínálatának figyelembe vételével döntött vezetőségünk úgy, hogy a Sky Info Kft. tevékenységét a biztonságtechnika szakterületén kívánja folytatni.

Döntésünket e piac felmérése mellett azon szakértői állásfoglalás is alátámasztotta, amely szerint az elektronikus riasztóberendezések önmagukban nem nyújtanak elengedő védelmet a lopásokkal szemben, a védelem hatékonyságát nagy mértékben növelik a mechanikus eszközök, ezen belül is a sebességváltó zárak.

Emellett beszerelő partnerekkel kötöttünk megállapodást és folyamatosan bővítjük beszerelőhálózatunkat. Tárgyalásokat folytatunk az egyes márkakereskedésekkel. Hosszú távú célunk egy országos szintű értékesítési- és beszerelőhálózat kiépítése, jelentősebb ún. céges flották megnyerése, majd ezt követően a közép-európai piac felé való nyitás a kizárólagos forgalmazói jogunk birtokában.

Az értékesítői és beszerelői hálózatunk kiépítése mellett kiemelt figyelmet szentelünk a megfelelő műszaki háttér meglétének is a folyamatos fejlesztés érdekében.

Napjainkig szinte valamennyi forgalmazott gépjármű típus tulajdonosa részéről egyre fokozottabb érdeklődés és vásárlói igény érkezik hozzánk. E tény is pozitív visszacsatolást jelent számunkra, üzleti vállalkozásunk sikerét illetően.

Cégfilozófiánk részeként nem csupán állandó megrendelőinkkel, vásárlóinkkal alakítunk ki személyes kontaktust, hanem a beszerelést végző szakemberekkel is, amely lényeges eleme a műszaki fejlesztés folyamatának.

A fentebb említettek alapján vállalkozásunk jövőbeni célpiacának bővítési irányvonalát a következők szerint tervezzük: a hazai országos hálózat és ezzel egyidőben jelentősebb ún. céges flották megnyerését követően külpiaci részvétel a szomszédos országokban.